Angliában az otthon látott összegek sokszorosával kell számolni, ha bevásárolni, kocsmázni, vagy étterembe indulunk, ha moziba, utazgatni, esetleg konditerembe mennénk. Vagy bármit is akarnánk tenni a kanapén való heverésen kívül. Elég rosszul hangzik az a négyezer forint per kilós csirkemell, vagy az ezerötszáz per korsós sör. De mi van, ha azt mondom, nézzük a dolgokat arányaiban? Számoljuk úgy át, hogy mi a helyzet a szigetországban, meg mi a helyzet Apáink földjén, odahaza. Jöjjön egy mérkőzés, ahol ismét Anglia játszik Magyarország ellen. A visszavágó. Az előző fordulót hoztuk.

A bérekről: 2016 január 1-től Magyarországon a minimál órabér hatszázharminckilenc (639) forint (Ft). Angliában jelenleg 6,7 font, azaz 2680 forint. Mindkét esetben nettó összegről beszélünk, otthon a végére körülbelül harmincöt százalékot csapolnak le belőle különböző adókkal, idekint harmincnégyet. Mivel gyakorlatilag ugyan ott vagyunk, ezt a tényezőt kihagyom, bár megemlíteném, hogy Angliában, ha az éves jövedelmed nem haladja meg a tízezer fontot, akkor adómentes vagy, csak azt a bizonyos NI (biztosítási) járulékot vonják le (ami tizenkét százalék). De igazságtalan lenne ezt beleszámítani, így bruttó bérekből számolgatok.

Első fontjaim a tömegközlekedés éhenkórász emeletes buszainak dízelt röfögő gyomraiba szánkáztak, naponta négyen is. Az egyszerűség, meg az erősödő forint kedvéért négyszázzal fogok váltani mindenhol. Ezerhatszáz forint tehát egy korlátlan napijegy Oxfordban. Pont, mint Miskolcon, vagy Budapesten. Kint tehát háromnegyed órát dolgozol érte, otthon két és felet.

Egy kiló kenyér átlagban egy font néhány penny, az órabéred egy hatoda, otthon kétszázötven forint, az órabéred egyharmada.

Egy liter tej: egy font verzusz kettőötven, eredményt lásd egy sorral fentebb.

Egy kiló csirkemell: tíz font az ezerötszáz forint ellen, mert filézettet veszünk mindenhol. Ezért a húsért Angliában másfél órát, otthon kettő és felet izzadsz.

Jöjjön a fájó pont. Korsó sör kocsmában átlag három és fél-négy font, vagyis ezerötszáz forint. Otthon háromszáz. Bár csak kevés előnnyel, de végre behúz egy pontot Magyarország is: olcsóbban isszuk a jéghideg csapoltat. Két korsót, meg egy löttyenetet kérhetünk egy óra melóért cserébe, Angliában sajnos már a második korsónkat sem töltik érte teljesen tele.

A ruhák nagyjából egy árban vannak, csak sajnos nem arányaiban, hanem tényleg. A sima fekete ingjeim darabjáért 2200 forintot fizettem, normál minőségűek, nem műanyagok, ezt otthon sem úszom meg olcsóbban. A cipőm 3600 forintba került, öt pár fekete zokni nyolcszázba. Szerintem ezekre az árakra Magyarországon is igent mondott volna bárki. Ami nem mindegy, az a megtérülés: a borravalóból másnap vissza is jött az egész, annyira, hogy azóta úr vagyok, és három ingem van összesen, valamint tíz pár fekete zoknim. Úgy költekezem, mint egy király.

Ki az, aki a magyar minimálbérből hetente akár többször is elmehet étterembe ebédelni, vacsorázni? Tíz fontból megvagy kint, jót eszel, húszból császári lakomát. Három óra munka. Otthon háromezerből vagy meg, ötezerből kiadósan. Márpedig nem árt kiadósan enni, hiszen csaknem nyolc órán keresztül égetted a zsírt érte.

Az angol szobabérlés átlag háromszáz fontja a béred egynegyedét viszi el, a harmincezres otthoni árak már majdnem az egyharmadát.

Summa summárum: Anglia csak látszatra drágább, mint szeretett kishazánk, az igazság az, hogy a bérekhez képest lényegesen kedvezőbb. Így már a minimálbér is kényelmes, kellemes életkörülményeket biztosít. Talán ezért is lehet, hogy jelenleg Budapest után Londonban él a legtöbb magyar. Legyünk őszinték: ennek nem biztos, hogy így kellene lennie.