Ha azt gondolod, hogy a sáskajárás durva, valószínűleg nem voltál még éttermi személyzetként részese egy angol term break-nek, azaz iskolai szünetnek. Egy hétig tart. Azt hiszed, hogy ma is minden rendben, épp a kontinentális pultot nézegeted, hogy vajon előbb gyümölcsöt egyél-e joghurttal, és utána cornflakest, vagy palacsintát egyél csoki-, és juharsziruppal és csak kísérőként tolj be utána néhány lekváros pirítóst. (Itt jegyezném meg, hogy az összes angol kollegám kiakadt, amikor a cornflakesre rákanalaztam az eperjoghurtot, teljesen hülyének néztek. Már majdnem elkezdtem velük vitatkozni, hogy ez gyerekkorom egyik kedvenc kombinációja, és próbálják ki, de ekkor rájöttem, hogy angolokról van szó, szegényeknek nem sok fogalmuk van az ízekről, szóval elengedtem a dolgot.)

Szóval úgy hiszed, hogy minden rendben van, és nyúlsz a tányérért. Az ananász mellett döntöttél, mert reggel van, kell a vitamin. És akkor megjönnek. Sokan vannak, hangosak és aprók. Sivítanak és leverik a kezük ügyébe kerülő dolgokat. Sok minden kerül a kezük ügyébe. Gonosz kis törpék. Kolbászt esznek krumplipürével. Azért ez a kedvencük, mert a pürét bárhová szét lehet kenni. Szőnyegre, falra, asztal alá, szék szövetébe. A borsót is imádják, mert gurul mindenfelé. A színezőket – amiket azért kaptak, hogy elfoglalják magukat, míg a szakácsok vért izzadnak a kétszáz gyerekmenüvel – szétszaggatják, a krétákat megrágják, összetörik, szétporlasztják gonosz kis kezecskéikkel. És nevetnek. Vagy sírnak. Vagy visítanak. Vagy egyszerre mind a három. Az anyák, akik elkísérték őket, idegeskednek és gyűlölnek téged. Azért gyűlölnek, mert itt vagy. Mert ők itt vannak. Ahol a sok visongó.

A lurkók bandákba tömörülnek és a lábak alatt (alá) rohannak. Fogócskáznak, mondják ők, persze mindenki tudja itt bent, hogy szó sincs fogócskáról, ennek a játéknak a neve az, hogy készítsük ki a pincéreket. Fél óra múlva mosolyod inkább egy pszichopatáéhoz hasonlít, mint egy kedves felszolgálóéhoz.

Az anyák felháborodnak az árakon, elküldenek téged és a főnöködet a francba, majd fintorogva leszámolják a pénzt és borravaló nélkül távoznak. Te pedig összeroskadva ülsz a füstölgő, kolbászzsíros romhalmaz közepén, a krétacsonkok, mint elhullott csontok hevernek mindenütt. Ránézel a yorkshire pudinggal bekent ülőkére, fáradtan pásztázod végig a földön a szétdobált szalvétákat és csak akkor eszmélsz fel, amikor a menedzser szól, hogy öt perc múlva kész kellene lennie a nagy asztalnak, mert jön egy újabb horda. És ekkor már tudod, hogy a pokolban egész évben term break van.