A kolleganőm kibontotta a brownflakest, ami a cornflakes barna változata (ugyan úgy natúr, ugyan az az állaga, csak az esélyegyenlőség miatt sötétebb színű), én pedig rákanalaztam gyorsan egy kis eperjoghurtot. Csak egy kiskanállal. Egyed, mondtam, kóstold meg. Na jó, mondta és megkóstolta. Kikerekedett a szeme. Nahát, ez pont olyan, mint az XY, a boltban kapható előrecsomagolt joghurt, amihez hozzá tudod önteni a cornflakest. Igen, válaszoltam, mivel ez egy joghurt cornflakessel. Csak nincs előre becsomagolva. Sajnos az egyik hozzávalót a pult egyik rekeszéből, a másikat a másik rekeszből kell összeszedni. Kihívás, az biztos, de hogy ekkora, azt azért nem gondoltam volna. Mindenesetre megnyugszik egy kicsit az összes angol munkatársam: mégsem vagyok egy mindenevő disznó (haha, pedig ha tudnák!), ismét normális szemmel néznek rám.

Ha egész nap bent vagy a melóban, nagyon sok energiát égetsz. Ez az energiaveszteség pótolandó, ha még estére is képben akarsz maradni. Ezért néha, ímmel-ámmal, hébe-hóba, igen is, meg nem is, de csurran-cseppen valami. Mutatván büszkén, hogy persze, hogy nem vagyok hülye, háromszor szedek cornflakest epres joghurttal, kettőre mazsolát is borítok. A csokoládészósz kifogyott (ez egy elég kellemetlen tényező egy gyermekeknek szóló héten), de juharszirupot tudok nyomni a palacsintámra, amivel lekísérem a müzliket. Utána szedek egy tál gyümölcsöt, hogy a vitaminbevitellel se legyen gond.

A reggelinek vége, maradt egy pár előre elkészített hashbrown, ami magyar nevén krumplifasírt lehetne. Ételt viszont nem dobunk ki. Én legalábbis nem. Négyet bevállalok a hatból. Mielőtt jön ismét a nagy roham, hátraszaladok ellenőrizni a desszertes pultot, hát nem kiborul az emendemsz? A gyerekeknek nem adhatom oda a ki tudja, milyen piszkos pultról, gyorsan eltűntetem a nyomokat. Kifelé látom, hogy az egyik paradicsom széle kicsit megégett. Vissza ne küldjék.

Két őrült rohangászás közben, az ebédszünetben ebédelek. Elvégre erre van. Rendelek magamnak bentre egy grill csirkemellet (féláron ehetünk mindent), aztán a salátabárhoz sétálok, és púposra szedek egy lavórt tésztával. Nyakon öntöm mézes-mustáros szósszal, rákanalazok négy evőkanál pirított hagymát, majd a tetejébe ültetem a csirkemellemet, kérek hozzá egy karibi piri-piri szószt. A félórás szünet alatt végzek is vele, ma csak egy kicsit lettem rosszul a mennyiségtől. Visszarohanok rohangászni. Őrültek háza ez a hét, mindenki kivan idegileg. Hogy ne legyek teljesen ki, néha a desszertes pult felé veszem az irányt, és a nagyobb granoladarabokat rebarbarakompótba mártogatom, mielőtt megeszem mindet. Az egyik édesburgonya köret megégett, nincs mit tenni, be kell venni.

Lecsillapodik az őrület, leszáll az éjszaka, felkészítem a hűtőt a holnapra. Negyven harminckilenc porciónyi browniet kell csatasorba vágnom, körülbelül húsz szelet csokitortát. Két rekesznyi palacsintát, két rekesznyi képviselőfánkot, két rekesznyi almás pitét. Egy bödönnyi görög joghurtkrémet, egy bödönnyi friss gyümölcsöt. A fagyigépbe tizenkét doboz (liter) vaníliát öntök, ennyi fogyott délután óta. Tele kell lennie, mert a péntek, na az aztán gyerekjáték a javából! Lecsipegetem a maradék csokit a késről és megeszek egy banánt.

Nem maradt ma sült csirke, amit zárás után haza tudnánk vinni, éheztetik itt az ember...

Mert a január-február, az nekünk a tél, nem? Akkor hideg van, meg akkor esik a hó. Befagynak a tavak, a Balaton jegén Hummerek kergetik a kétségbeesett kacsákat. A járókelők sapkát, sálat, kesztyűt, anorákot, jégeralsót, termofelsőt húznak, vagy inkább nem járnak-kelnek. A jó kis kontinentális éghajlatunk, a jó kis telével, tavaszával, nyarával, őszével.

Angliában két évszak van. Hideg tavasz, meg meleg tavasz. A hideg tavaszt néha viccből télnek hívják, de inkább csúfolódás ez, mintsem komoly gondolat. Egy példa: a minap esett a hó, de annyira kevés, hogy mire felocsúdtam, már csak a bokrok sötét tövében maradt egy-két folt belőle. Ennek ellenére az étterem pangott, mert az angolok pánikba estek. Még az időjárás-jelentő nő is remegő szájjal közölte: nem biztos, hogy vége a havazásnak. Már vártam, hogy hozzátegye: a világnak viszont minden valószínűség szerint befellegzett. Kollégáim mesélik: volt, hogy két centis „havazás” miatt egész hétvégén egymást nézegették az étteremben, meg tébláboltak ide-oda, mert a potenciális vendégek nem mertek kimenni a házaikból. A gammon steaket legyőzte az időjárás. A sültkrumplit belepte a hó.

A hideg tavasz időszaka azt is jelenti, hogy már csak az emberek húsz százaléka mászkál pólóban, a többség felveszi a kötött pulóverét. Én mondjuk télikabátban vagyok, ami olyan, mintha kiírnám a homlokomra: külföldi. Mi nehezen szokjuk meg az állandóan semmilyen időt. Mert hiába van öt fok, meg nyolc fok, a szél megállás nélkül fúj, bejut a pulcsi alá is. Nyargaló felhők, szürke fellegek, fél óra múlva türkizkék ég (a türkizkék jutott először eszembe, nyilván, mivel férfi vagyok, nem tudok különbséget tenni a kék árnyalatai között, de ahogy beírtam gugliba a türkiz szót, hát ilyesmi az ég is, igen, égszínkék ég, ilyesmit nem írhatok). Az angol időjárásnak egyébként olyan hangulata van, mint egy kellemetlen és váratlan balatoni vihart megelőző lehűlésnek, amikor a rizlingtől bódult német nyugdíjasokon kívül már mindenki keresi a menedéket, de a végén mégis ők röhögnek, mert az egészből nem lesz semmi.

Az utcán egyébként nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, birkaszív-melengetően üde a fű (lásd: feljebb). Gondolom a folyton magas páratartalom kellemes klímát teremt a növényeknek. Eső eddig csak az érkezésem napján esett, valamint volt egy zápor mutatóba, de a falra festett ördög, a megállás nélküli csapadék egyelőre nem mutatkozik. Bár az egyik magyar kolleganőm elmondta, hogy amikor ő kijött (ennek már öt éve), az első három hétben szakadt az eső, szóval ő egy meglehetősen kellemetlen honvággyal kezdte a kinti pályafutását. Csupán két-három éve mérséklődött érezhetően a csapadék mennyisége. Persze most Oxfordról beszélek, London mindössze nyolcvan kilométerre fekszik, mégis azt hallom az ottani ismerősöktől, hogy náluk folyamatosan esik. Hát na, tudni kell helyet választani.

Itt még (mindig) nyílnak a völgyben a kerti virágok, még (mindig) zöldel a nyárfa az ablak előtt. Bár szerintem ez egy kőris.