A múlt és a jövő között egy hét jelen vár. Vasárnap mondtam fel, vasárnapra kell a következő helyre érnem. Ennyi munka után az ember nyilván szeretne kikapcsolódni, elvégre ledolgoztam majd másfél hónapot. Úgy döntök, hogy nem keresem meg ismét az Ügynökségeket, mert eddig a szabadnapjaimon vállaltam plusz mosogatást is, hadd termeljük az angol dzsídípít. A héten azonban, mint láthattátok, alternatív utakat kerestem, számomra új ösvényeket. Az albérletből kiköltöztem, egyenesen egy spanyol-német párhoz, akik Oxford egyik kellemes külvárosában adtak szállást két éjszakára. Kanapészörf, Couchsurfing, hét éve vagyok tagja, fogadtam vagy húsz országból vagy negyven embert, kicsit vissza is kérek már. A vendéglátóim nagyon aranyosak, első este házi készítésű szusit falatozunk, majd közös elhatározás alapján bemegyünk a városba, hogy a többi Couchsurferrel is találkozzunk a heti összejövetelen. Egészen aktív a közösség itt Oxfordban, nagyjából harminc ember koccintgat brazil, meg mexikói sörökkel, van köztük francia, török, kínai, amerikai, maláj, meg természetesen brit is. Többségük nem is átutazóban, hanem mint oxfordi lakos. Nagyon jellemző ez a sokszínűség, a buszon ülve, a városban sétálva számos nyelvet hallasz, érthetetlen párbeszédeket, pörgő nyelvű arabokat, szívből vidám négereket, hadonászó olaszokat.

A szállásadóm kutató egy genetikai laborban. Azért kell korábban hazamennünk, mert másnap reggel kanegerek spermáját fogja lányegerekbe spriccelni. Neki kell, mert az egerek egyébként csak éjszaka hajlandóak közösülni. Azért mire ezt a sztorit megértetjük egymással, elfogy vagy két üveg sör. A spanyol akcentus nem segít sokat a szakszavakkal teli szövegen, szóval igazából az is lehet, hogy zöldségárus a srác, csak nagyon félreértettem. A barátnőjével egyébként nagyjából kétévente váltanak országot, éltek Budapesten is, veszek is gyorsan nekik egy-egy túrórudit, megsütök egy csomag debrecenit, hadd nosztalgiázzon mindenki. A termékeket egy lengyel boltban találtam teljesen véletlenül: őrölt pirospaprikáért mentem be, mert eredetileg egy jó magyaros rántottát akartam készíteni. Lett belőle egy jó magyaros rántotta debrecenivel, egy spanyol saláta dióval és olívabogyóval, meg egy sütőben sütött sajtos kenyér. Igazi multikulti vacsora, nemzetek találkozója, de hát pont erről szólt az elmúlt két napom: japán szusi német sörrel, brazil sör mexikói sörrel, amerikai sör angol borral, magyar kolbász spanyol likőrrel. A világ a hasamban van. Persze mindennek van ára, vasárnap óta véletlenül elköltöttem a jövő hónapra szánt pénzem csaknem felét. A nagy része ételre ment, úgy ötvenegy százalék, italra csak az elenyésző maradék.

Alberto és Liza öleléssel búcsúztat a harmadik nap reggelén, majd egy térkép fölé hajolva megbeszéljük, hogy hová kéne még elmennem. Több órát koptatom megint a bakancsokat, meglátogatom Anglia legöregebb románkori templomát Iffley-ben, haverkodom a mókusokkal a templomkertben, a kacsákkal a Temze gátján, majd felkapaszkodom a South Park tetejére, hogy onnan nézzek szerteszét. Előttem Oxford, a környék, amely másfél hónapig volt lakhelyem. Ismerem már az utcáit, zenéltem a terein, ettem az éttermeiben, ittam a pubjaiban. Vásároltam a boltjaiban. Ismerkedtem a lakosaival, raktároztam az emlékeket. Nagyszerű kaland volt, de itt az ideje továbbállni. Kezdődik a következő fejezet.