Minden nemzetnek megvannak a maga klikkjei. És mint korábban említettem, egy blogger mindenhez ért, így ma szociológus és filozófus leszek (a fizikusi végzettséghez kevés volt a viszki). Miben különbözik a magyar meg az angol, hogy él az egyik, hogy a másik? Hol a boldogság forrása, hol a búnak szelencéje? Ki csinálja jobban?

A magyarok a természet gyermekei, így életterüket is a természethez kapcsolják. Van-e olyan magyar település, ahol Hársfa, Diófa, vagy Patak utca nélkül sétálhatunk végig? Gesztenyefa sor, Bükkös sétány, Búza tér, Nagyerdő köz nélkül. Szeretünk közel lenni az ősi erőkhöz, a teremtéshez, a földnek magjához. A termőföld nekünk az élet, ma már persze csak tudat alatt.

Az angolok ennyire nem mennek vissza, mégis inkább tűnnek hagyománytisztelőnek. Már ami a különböző épületeik, meg tereik elnevezését illeti. Ha például egy pubot szeretnénk nyitni, érdemes az Old/Golden/Silver/Red/English/King’s/Duke’s/Prince’s/Stone vonalon elindulni, második tagnak meg jöhet a Bridge/Sheep/Wall//Lion/Knight/Castle/Swan. Így kapjuk az Öreg Falat, az Arany Hattyút, az Angol Oroszlánt, a Herceg Hídját, a Vörös Bárányt, satöbbi. Tetszőlegesen kombinálható. A Hercegi Király Varjúja. Amelyik Ezüst.

Látszatra az angol távolságtartóbb, a köztudatban mint komoly, kimért úr van jelen, a sztereotípiák alapján százszor többet kellene vigyorognunk. A valóság egészen mást mutat. Az angol sokkal barátságosabb, mint mi, magyarok. Beleszarik a világba, jó értelembe véve. Nehéz kihozni a sodrából, türelmes, nem akar végigrohanni az életen. Ha teát kell inni, akkor teát kell inni, megvár a munka. Nem ritka, hogy egy-egy család, vagy társaság három órát is eltölt az étteremben. Fizetés után még negyven perceket beszélgetnek, nevetgélnek, teázgatnak (ami rohadtul jó, mivel korlátlanul újratölthető az ital, csak épp mi töltjük újra nekik mindig. A mindiget vegyük komolyan). Tanultam egy kifejezést is, „cheers mate”, vagyis rendben haver. Oké főnök. Köszönöm pajti. Legyen úgy, cimbora. Értettem spanom. Világos öcsi. Királyság papa. Frankó, tesó. Állati, mester. Pazar, barátocskám. Tizenöt és negyvenöt között a lakosság kilencvennyolc százaléka használja a válaszadás kilencvennyolc százalékához. Ha ezt a kifejezést megtanulod, körülbelül háromszáz kérdésre tudsz válaszolni vele. Negyvenöt fölött nincs cheers mate, van viszont széles mosoly, amennyiben te is széles mosollyal kezdesz, van viccelődés, ugratás, közvetlenkedés, a rendelésre meg úgysem kell figyelned, mert Fish and Chips lesz, desszertnek meg karamellaszószos fagyi. Hagyományok, emlékszünk, ugye?

A magyar búval van megverve. Mi nagyon nehezen örülünk a bárminek is, persze legyünk őszinték, nehezebb örülni, ha kevésbé rózsás a helyzet, főleg, ha tudjuk, hogy van jobb is. Márpedig van jobb is. De van rosszabb is, erről azonban hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. Jöhet itt a jogos kérdés: ha ilyen fránya okos vagyok, miért mentem külföldre, miért nem vidámkodok otthon. Azért, mert engem érdekel a világ. Azt hittem, hogy dolgozni jövök ki, azt hittem, hogy össze akarom szedni a mocskos anyagiakat (jó sokat belőle), aztán hazamegyek, de valami motoszkálni kezdett bennem, a kis utazóbogár nem lakott jól a helyszínváltással, mert megszokta az új munkahelyét. Érzem a változás szelét, hajjaj, ismerem ezt a szelet, hülye ötleteket szokott a fülembe súgni. De mindig hallgatok rá.