Ha valaki félrészegen érkezik meg egy vadidegen országba – állítja Paul Kemp a Rumnaplóban – könnyen kikészülnek az idegei. Márpedig én félrészegen érkezem meg Angliába, miután egy hirtelen jött ötlettől vezérelten felrúgtam az asztalt, persze csak finoman, hogy talpra lehessen majd állítani. A zenekarom megértően fogadta a mehetnékemet, talán ők is érezték, hogy nem árt, ha kicsit tisztába teszem a dolgaimat. Mert van olyan, hogy tisztába kell tenni a dolgokat. Pénzügyi és mentális megfontolások vetették meg velem a repülőjegyet, a döntésemtől számított pár napon belül indult a gép, így az utolsó estét a banda, valamint több üveg bor, sör és viszki társaságában töltöm. Az Örs vezér terének hangulatos, hajnali késdobálói tökéletes háttérként szolgálnak a búcsúmhoz.

Budapest, Liszt Ferenc, százötven font, hatezer forint, meg háromezernyi Erzsébet-utalvány a zsebemben. A forintot kevés híján még a reptéren elsörözöm, ehhez mindössze kettő korsó Dreher kell. Egye fene, most egy ideig úgyis Erzsébet királynőt fogdosom Mátyás király, meg Bethlen Gábor, meg Széchenyi helyett. Kemp meglátásával ellentétben a legkevésbé sem idegeskedem: egy félrészeg ember a Holdon is elfoglalná magát. Nézegetem a felhőket, rendelek egy Heinekent a gépen, elképzelem, hogy zuhanni kezdünk, én meg a legnagyobb lelki nyugalommal robbanok szét a földön. A félrészeg embert nem hozzák ki a béketűrésből az olyan apróságok, mint egy légikatasztrófa.

London, Luton, a söröm még mindig tart. Úgyis jó lesz minden. Én vagyok Buddha.

Esik az eső, de esett otthon is, lehet, hogy az egész világon esik, mehetnék bárhová. A következő jegyem Oxfordig szól, ez már autóbusz, megint a földön járok, suhan a brit táj mellettem. A januári fű zöldebb, mint nálunk bármikor. Harapnivaló. Nézegetem a kerítéseket, kőből vannak, nem kolbászból, vajon hazudtak-e nekem erről az országról? Persze aggódni nagyon korai lenne, meg nagyon felesleges. Ha a folyamatos évődést kiszűröd a mindennapjaidból, állítom, hogy érezhetően boldogabb életet élhetsz.

Ezért nem sietek akkor sem, amikor a célomhoz vezető utolsó közlekedési eszköz, egy helyi járatú busz már a megállóban várakozik, inkább bemegyek egy üveg vízért a boltba, lám, mire végzek, már indulunk is.

Magyar ismerősökhöz jövök, na persze, így könnyű, ha van hová menni, így egyből nem olyan nagy a sztori. Estére pálinkát iszunk, sörözünk mellé, holnap már mindenki dolgozik, én meg munkát keresek, szóval nem visszük túlzásba a piát. Isten hozott Angliában, mondják, koccintunk, éjfél körül meg lefekszem a pokrócomra a radiátor elé. A nappali az én szobám, a szőnyeg kényelmesebb, mint a kanapé, ráadásul a föld jót tesz a hátnak is. A jövőt meg hozza élet!