Mert a január-február, az nekünk a tél, nem? Akkor hideg van, meg akkor esik a hó. Befagynak a tavak, a Balaton jegén Hummerek kergetik a kétségbeesett kacsákat. A járókelők sapkát, sálat, kesztyűt, anorákot, jégeralsót, termofelsőt húznak, vagy inkább nem járnak-kelnek. A jó kis kontinentális éghajlatunk, a jó kis telével, tavaszával, nyarával, őszével.

Angliában két évszak van. Hideg tavasz, meg meleg tavasz. A hideg tavaszt néha viccből télnek hívják, de inkább csúfolódás ez, mintsem komoly gondolat. Egy példa: a minap esett a hó, de annyira kevés, hogy mire felocsúdtam, már csak a bokrok sötét tövében maradt egy-két folt belőle. Ennek ellenére az étterem pangott, mert az angolok pánikba estek. Még az időjárás-jelentő nő is remegő szájjal közölte: nem biztos, hogy vége a havazásnak. Már vártam, hogy hozzátegye: a világnak viszont minden valószínűség szerint befellegzett. Kollégáim mesélik: volt, hogy két centis „havazás” miatt egész hétvégén egymást nézegették az étteremben, meg tébláboltak ide-oda, mert a potenciális vendégek nem mertek kimenni a házaikból. A gammon steaket legyőzte az időjárás. A sültkrumplit belepte a hó.

A hideg tavasz időszaka azt is jelenti, hogy már csak az emberek húsz százaléka mászkál pólóban, a többség felveszi a kötött pulóverét. Én mondjuk télikabátban vagyok, ami olyan, mintha kiírnám a homlokomra: külföldi. Mi nehezen szokjuk meg az állandóan semmilyen időt. Mert hiába van öt fok, meg nyolc fok, a szél megállás nélkül fúj, bejut a pulcsi alá is. Nyargaló felhők, szürke fellegek, fél óra múlva türkizkék ég (a türkizkék jutott először eszembe, nyilván, mivel férfi vagyok, nem tudok különbséget tenni a kék árnyalatai között, de ahogy beírtam gugliba a türkiz szót, hát ilyesmi az ég is, igen, égszínkék ég, ilyesmit nem írhatok). Az angol időjárásnak egyébként olyan hangulata van, mint egy kellemetlen és váratlan balatoni vihart megelőző lehűlésnek, amikor a rizlingtől bódult német nyugdíjasokon kívül már mindenki keresi a menedéket, de a végén mégis ők röhögnek, mert az egészből nem lesz semmi.

Az utcán egyébként nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, birkaszív-melengetően üde a fű (lásd: feljebb). Gondolom a folyton magas páratartalom kellemes klímát teremt a növényeknek. Eső eddig csak az érkezésem napján esett, valamint volt egy zápor mutatóba, de a falra festett ördög, a megállás nélküli csapadék egyelőre nem mutatkozik. Bár az egyik magyar kolleganőm elmondta, hogy amikor ő kijött (ennek már öt éve), az első három hétben szakadt az eső, szóval ő egy meglehetősen kellemetlen honvággyal kezdte a kinti pályafutását. Csupán két-három éve mérséklődött érezhetően a csapadék mennyisége. Persze most Oxfordról beszélek, London mindössze nyolcvan kilométerre fekszik, mégis azt hallom az ottani ismerősöktől, hogy náluk folyamatosan esik. Hát na, tudni kell helyet választani.

Itt még (mindig) nyílnak a völgyben a kerti virágok, még (mindig) zöldel a nyárfa az ablak előtt. Bár szerintem ez egy kőris.