Annyira örültem ennek a munkának, hogy néhány apróságot elfelejtettem megkérdezni. Ilyeneket, mint órabér, fizetés, szabadság, betegség, elkötelezettségek, vagy fogyasztás (étkezés). A helyzet a következő: Havonta kapunk lóvét. Ez annyiból jó, hogy egyszer csak majd királynak érezhetem magam, szórom a pénzt egy limuzinból, thai lányok melleiről… őő, na mindegy, szóval, az majd jó lesz. Annyiból persze igen rossz, hogy még mindig százötven fontból élek, ráadásul még egy hónapig. Múlt héten volt fizetés.

Sokan kérdeztétek (hát hogyne, rengetegen…), hogyan lehet az étkezést megoldani ilyen körülmények között, jöjjön hát egy gasztrobejegyzés, egy divatos receptposzt, egy low-budget koszt, amely olcsósága ellenére finom és tápláló. Nyilván nem angol kajáról lesz szó, mert Angliában az angol kaját aranyárban mérik, a friss húsokat árusító pult mellett rohanni szoktam az áruházban, mert szerintem még a nézelődésért is felszámolnának valamit. Ez egy olaszos tészta lesz, csak okosan.

 Hozzávalók (6 normál, vagy 4 ezigen adagra):

- 1 csomag teljes kiőrlésű spagetti, mert a barna tésztán jobban mutat a sajt. 1 font.

- 2 doboz tonhal konzerv. A sós lére szavazok, mert ehhez bármilyen mártás mehet. Darabja 1 font.

- 2 jól megtermett lilahagyma. 50 penny.

- 1 doboz natúr joghurt, mert a tejföl unalmas. 50 penny.

- 1 csomag reszelt sajt. 1,50 font, hogy a fene vinné el.

Fogod a hagymát, felaprítod. Kockára, csíkra, csillagra, amire jól esik. Megy be a serpenyőbe egy kis olajjal. Üvegesre pirítod, majd hozzáöntöd a levétől megszabadított tonhalkonzervet. Egy kicsit odaégeted, majd ízlés szerinti joghurtmennyiséggel öntöd nyakon. Minimális lángon rotyogtatod, amíg a tészta fő. A tészta pedig egy lábosban fő, sózott vízben, szigorúan al dente módra, mert mióta a húgom pillantását elkaptam, amikor elmondtam, hogy mi a gitárosunkkal körülbelül húsz percig főzzük a tésztát, addig, amíg masszaként rá nem lehet kenni a tányérra, nos, azóta csak olaszosan, kissé még keményen eszem a tésztát. Persze így tényleg sokkal finomabb, és hát menet közben tanul az ember.

Az étel kész. Leszűröd a tésztát, nincs hideg víz, meg ilyen marhaságok, esetleg egy kis vajat rakhatsz hozzá, szépen elolvad, nem ragad majd össze, de az igazság, hogy vaj nélkül sem ragad össze, ha hamar megeszed. És a tésztaétel frissen a jó. Rákanalazod a feltétet, megszórod a sajttal, szelsz rá egy otthon talált citromszeletet, majd megeszed.

A fenti mennyiség felét készítettem el egyszerre, háromszori étkezésre így is elég volt. Persze a receptnek annyi köze van Angliához, hogy Angliában főztem, de hátha ihletet nyer belőle egy sorstársam, aki egész idáig azon gondolkozott, hogyan tudna öt és fél fontból két napon keresztül főtt ételt enni.

Mellesleg négy napja vagyok pincér, mióta besétáltam a vendéglőbe, folyamatosan dolgozom, holnap jön az első szabadnap. Nagyon tetszik ez a munka. Jól esik látni, hogy az embereket örömmel tölti el az evés, az étel, amit eléjük rakok, még ha nem is én főztem. Az angolok nagyon szeretnek enni, én is nagyon szeretek enni, és most azt is élvezem, hogy nézem, ahogy eszik a különféle sülteket. Mert mindenhonnan azt hallom, hogy az angol konyha szar, az angol gasztronómia nem létezik, de a helyzet, hogy a sistergő steakek, a gőzölgő, tejföllel kent héjában sült krumpli, vagy az alkarnyi rántott hal nekem mást mutat. És ha szereted a munkádat, akkor annyira nagy bajban már sehol nem lehetsz.